Révay Máté, pedagógiai szakpszichológus, Szent Margit Gimnázium, Budapest
„Szakmai ars poeticám magja a rendszerszemléletű szemléletmód. Legtöbbször nem egy kiváltó ok van, hanem tényezők sokasága hat egymásra, ezek formálják a jelenségeket. Hiszek benne, hogy megvan a képességünk, hogy formáljuk, alakítsuk életünket. Megvan az erőnk, hogy változásokat indítsunk el.
A PPKE pszichológia szakán végeztem 2008-ban. Kezdettől iskolában dolgozom és a szakpszichológusi képzést az ELTE-n végeztem el 2011-ben. Tanultam még családterápiát és az integratív gyermekterapeuta képzést jelenleg is folytatom. A Calasanctius Training Program ösztöndíjasaként szereztem pszichológia diplomát 2012-ben az Egyesült Államokban. Jelenleg új kihívás az életemben, hogy a PPKE-BTK óraadó tanáraként dolgozom pszichológus és pedagógus hallgatókkal.”
Bence Orsolya, pedagógiai szakpszichológus, I. kerületi Pedagógiai Szakszolgálat
„7. éve dolgozom iskola-pszichológusként egy budapesti középiskolában. Az ELTE-n végeztem iskolapszichológia szakirányon, s a pedagógiai pszichológus szakvizsgát 2013-ban szereztem meg. Mindig is iskolában szerettem volna dolgozni, kamaszok között, őket támogatva, s ahogy ez megvalósult az évek során az iskolai életnek egyre több és egyre izgalmasabb területei nyíltak meg előttem. Az osztályközösségek, a közösségi élmények támogatása és a pedagógusok mentálhigiénéje számomra most a két legizgalmasabb terület.”
Zsupán Péter, iskolapszichológus, Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
„Legfontosabb a valódi önismeretre törekvés. Iskolapszichológusként számomra az érzelmi intelligencia fejlesztésének csoportos lehetőségei a legérdekesebbek. Látásmódomat sokféle tapasztalat alakította, a különböző korosztályokkal végzett munkámban a családi hatások szerepét érzem a leghangsúlyosabbnak a személyiség kialakulásában. A KRE-BTK-n Bagdy Emőkétől tanultam a pszichológiát, jelenleg pedig a tanácsadói szakpszichológusi képzést végzem az ELTE-n.”

Burits Anna, pszichológus, Szent Margit Gimnázium, Budapest
"Egyetemi tanulmányaimat az ELTE pszichológia szakán végeztem tanácsadás és egészségpszichológia szakirányokon, jelenleg pár- és családterapeuta képzésben veszek részt. Az elmúlt két évben előbb önkéntes szakmai gyakorlat keretében egy szakközépiskolában, majd egy gimnáziumban dolgoztam iskolapszichológusként. Egyik legfőbb feladatnak az osztályfőnöki munka támogatását tartom, nem csak a közösség szintjén, hanem az egyéni tanácsadásban is. Jó látni, hogy ez a személyre (vagy csoportra) szabott figyelem segítség lehet a diákok számára legyen szó pályaválasztásról, vagy akár egy élethelyzet hozta nehézségről."

Pólya Bella, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus KLIK III. tankerület, Medgyessy Ferenc Általános Iskola
"Tanácsadó
szakpszichológusként végeztem az ELTE szakirányú továbbképzésén, korábban pedig
a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg pszichológus és pedagógus
diplomámat,
jelenleg pedig pár és családterápia képzésben veszek részt. Sokféle intézményben –nevelési tanácsadó, óvodák, általános és
középiskolák- dolgozva küldetésemmé a preventív jellegű munka vált mind a
pedagógusok, a fiatalok és szüleik tekintetében. Látásmódomat elsősorban a
tanácsadás és a családterápia határozza meg: a megoldáskeresés, jövőirányultság
valamint a rendszerszemlélet. Különösen szeretem a csoportokkal folytatott
munkát, a közös gondolkozást, és az egymástól való tanulás lehetőségét."