PSZICHOLÓGUSOKNAK

Kedves kollégák!

Élénken élnek bennünk az első hónapok, évek nehézségei. Az egyetemről kikerülve, minimális tapasztalattal, csak elméleti ismeretekkel felvértezve helytállni az iskola embert próbáló világában.
Igazi mélyvíz volt. 
DE megtanultunk úszni, és ebben a folyamatban a legfontosabb pont az volt, amikor elhatároztuk többen, hogy szükségünk van egy TEAM-re. Ez a kezdeményezés alapjaiban változtatta meg a helyzetünket, hiszen ettől kezdve már nem voltunk egyedül. Heti redszerességgel segítettük egymást, ötletekkel, javaslatokkal, esetmegbeszéléssel és közös tematikák elkészítésével is. Számos alkalommal valósítottunk meg páros csoport vezetést a team tagjaival egymás iskolájában.

Tapasztalataink tehát arra mutatnak, hogy iskolapszichológusnak lenni egyedül nehéz, feltétlenül érdemes teamhez tartozni. Már ha van team...

A törvényi változások kapcsán számos új iskolapszichológiai állás születhet meg és a pedagógiai szakszolgálatok iskolapszichológiai koordinátorokat nevezhetnek ki, akiknek kiemelt feladata lesz a teamek megszervezése és vezetése. Azonban tapasztalataink szerint a változások ennél lassabban történnek, illetve nem minden iskolapszichológus tartozik a szakszolgálati koordinátorok alá.

A ForrásPont szakemberei között többen pedagógiai szakpszichológusok és a team tagjai az évek során jelentős szakmai tapasztalatot halmoztak fel. 
Szeretnénk lehetőséget teremteni nektek, hogy ti is megtapasztalhassátok egy team erejét. Hívunk titeket, hogy csatlakozzatok a kéthetente tartandó esetmegbeszélő alkalmainkhoz, amelyet a ForrrásPont szakemberei vezetnek. Azontúl, hogy hozhattok eseteket és feltehetitek az aktuális kérdéseiteket, ez lehetőség a szakmai kapcsolatok kialakítására is. Nem mindentudó varázslók vagyunk, hanem megtapasztaltuk az elmúlt 5 évben, hogy a sokszínűség érték. És ha megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, akkor mindannyian gazdagabbak leszünk.

A teamen való részvétel INGYENES, de előzetes jelentkezéshez kötött. Ha van kedved megismerkedni velünk akkor kérlek írj egy bemutatkozó emailt a forraspont.muhely@gmail.com címre.

Üdvözlettel:
A ForrásPont csapata